Sopron története

Sopron környékét már dalmát és kelta népcsoportok is lakták. A mai város területén először a rómaiak telepedtek le és felépítették a stratégiai jelentőségű várost, Scarbantiát, amely a Borostyánkő-út védelmét is ellátta.

A népvándorlás korában az egymást követő népcsoportok nem tudtak hosszabb ideig megtelepedni, a 456. évi nagy földrengés pedig elpusztította a várost. Az ezt követő időkből, egészen a 10. századig alig találunk emberi életre utaló nyomokat. Sopron német neve: Ödenburg Nagy Károly, frank uralkodótól származik, és a vad vidéken található, elhagyatott városra utal.

A honfoglaló magyarok az omladozó falakat földsánccal erősítették meg, új kapukat nyitottak és a 11. század elején, a város első ispánjáról elnevezték Suprunnak vagy Supronynak.

A terület birtoklásáért évszázadokon át folyt a harc a magyar királyok és az osztrák hercegek között. 1273-ban árulás révén Ottokár, osztrák herceg elfoglalta a várost, és túszul magával vitte az előkelő soproni polgárok gyermekeit. 1277-ben a város megnyitotta kapuit IV. László, magyar király előtt, aki jutalmul "szabad királyi város hellyé", azaz várossá nyilvánította Sopront. A város feljődésnek indult és a 15. századra már országos jelentőségre tett szert. 1440-ben Bártfával, Budával, Eperjessel, Kassával, Nagyszombattal és Pozsonnyal szövetkezve megkötötték a hét szabad királyi város szövetségét és kiharcolták a nemesektől független igazságszolgáltatást. A város lakóinak száma ekkor 5000 fő lehetett. Ebben az időben alakultak meg a kézműves céhek.

1487-ben, Ferrara hercegi követe kicsi, de szép városnak jellemezte Sopront. A középkori város nem csak szép volt, de élénk szellemi élete és messze földön híres piacán fejlett kereskedelme is volt.

A török csapatok 1529-ben feldúlták a külvárost és a környező falvakat, de ostrom nélkül vonultak tovább Bécs felé. A külső veszélyt belső békétlenség is súlyosbította. 1524.ben a városi hóhér a Fő téren elégette a lutheránus könyveket, de a reformáció terjedését már nem tudták megakadályozni. Folyt a harc az egyházi vagyon birtoklásáért, amely az 1553-as soproni országgyűlésen a reformáció hívei javára dőlt el.

A 17. század elején Sopron többször került a Magyar Királyság közéletének központjába. Három ízben tartottak itt országgyűlést. 1625-ben itt koronázták meg III. Ferdinándot. 1636-ban jezsuiták költöztek Sopronba, és szívós munkával elérték, hogy a város visszatérjen a katolikus hitre.

1676-ban gesztenyét sütő gyerekek óvatlansága miatt óriási tűzvész pusztította el a várost. Az újjáépítés során megmaradt a középkori jellegű utcarendezés, de a házak már barokk stílusban épültek. 1769-ben kialakították a város első kőszínházát, amely Magyarország második állandó színházi épülete volt.

1786-ban ismét megyeszékhely lett Sopron, fejlődésnek indult a város ipara is. II. József türelmi rendelete után megkezdődött a város mai legnagyobb templomának, az evangélikus templomnak az építése.

1873-ban, a bécsi pénzügyi válság hatásaként Sopronban is egymás után mentek csődbe a régi, elsődlegesen német tulajdonú kereskedőházak. A század végétől egyre erőteljesebb lett Sopronban a magyar befolyás. Az iskolákba magyar tanárok érkeztek, és magyar nyelvű újság indult "Sopron" címmel.

Az első világháborúban elszenvedett vereség következményeként Nyugat-Magyarországot Sopron városával együtt Ausztriához csatolták. A városban és a környező falvakban kirobbant tiltakozás és az azt követő zavargások miatt 1921. dec. 14-16-ára Sopronban és környékén népszavazást írtak ki. Ennek eredményeként Sopron és környéke magyar maradt, de határváros lett.

Elvesztette hagyományos piacait és német kötődésű hátterét. Ennek ellensúlyozására megkezdődött a textilipar fejlesztése és két felsőfokú oktatási intézmény kapott helyet a városban. Az evangélikus teológia és a Selmecbányáról elmenekült Bányászati, kohászati és erdészeti akadémia, a mai Nyugat-Magyarországi Egyetem.

(forrás: Krisch Magdolna: Séták Sopronban)